· 

Vidra kölyök amigurumi

 

Kicsi vidrakölyök, 2020-ban év emlőse volt. 

Nagyon sokban hasonlít az ürgekölyök mintájára, a fején és a farkán kívül minimálisan változtattam a testén is. Csak egy picit lett nagyobb az ürgénél.

 

 

Remélem ti is annyira szeretni fogjátok, mint amennyire én :) Pár részletet megosztok itt az oldalon, hogyan készült.Illetve az oldal alján megtalálható a nadrág leírása is.

 Az ürgekölyök mintája már korábban megjelent.

Ha a raverly boltban egyszerre veszed meg a két mintát, akkor kedvezményt kapsz az árukból (a kosárban jelenik meg)

 

A fejforma

A legjobban a fej horgolásánál kell figyelni, mert nem egy szokásos gömb alak, kicsit nyújtott - lapított tojás inkább - alul pofazacskóval :D 

A mintában ezért igyekeztem jóval több fotóval és leírással segíteni a pofi kialakítását. A teszt csapat is sikeresen vette a feladatot, mindenkinek iszonyú cuki vidrája született :) 

A nadrág leírása - alakítani lehet bármelyik figurára

Ugyanazt a nadrágot szántam neki is mint az ürgének, de a tesztelés során úgy láttam, hogy egy olyan mintára lenne szükség, ami az adott vidrához, más fonalhoz vagy bármilyen figurához lehet alakítani. Menet közben is érdemes a figurára próbálni, plusz sort horgolni akár a derekára, vagy a szárára. 

1. Dupla láncszem sorral horgolj olyan hosszú kezdősort, hogy átérje a figura derekát - ott mérd ahol a legszélesebb a test.

  • Kúszószemmel zárd a kört. Végig mérd a figurádhoz a horgolás során.

(Ha van farka akkor a következő kör elején: készíts 6 láncszemet, a körön hagyj ki 4 szemet  , majd az 5. szemtől FP végig a körön)

2.  Fp végig a körön. Kúszószemmel zárd a kört a sor elején lévő 2. láncszembe. 

 

3-X. egy lsz emelés Rp végig a körön, kúszószemmel zárd. - annyi kört horgolj, hogy a fenekét betakarja.

  • Lapítsd ki a darabot  (Ha van a faroknak kihyagyva lyuk, akkor az pont középen legyen)

  • a következő körben válik szét 2 nadrágszárra: középen összehorgolva, majd külön folytatva a nadrágszárak horgolásával

11. 2 Rp, horgold össze a közepén a két Rp-vel, a kialakult kis körön horgolj még 3-4 kört. (első lábszár)

  • Zárd le a horgolást, térj vissza a másik kiskörhöz és horgolj ugyanannyi kört mint a másik szárnál

     

  • Elől a derekénál vedd fel a fonalat, maradjon annyi fonalvég, hogy azzal fel tudd majd varrni a gombot.

  • Horgolj rá egy pántot olyan hosszan láncszemekből, hogy keresztben átérje a vállát. Hátul zárd le és dolgozd el a fonalat, vagy horgolj neki még egy pántot, visszafelé a másik vállára ha szeretnél. 

Mintatesztelők kölyökvidrái :)



,,Csak az jutott eszembe, hogy némelykor milyen agyafúrtan megbonyolítjuk az életünket, amikor az gubancmentesen is elég érdekfeszítő lehetne." 

 

Jót nevettem ezen az idézeten, hát ezért horgolok csomózok varrok mindent össze, ami eszembe jut, hogy máshol ne kelljen :)

 

Gyuris Bogi